Turisztikai látnivalók Magyarországon
Keresés
arrow
Látnivalók típusai Turisztikai régiók Városok, települések

Diósgyőri vár

vissza a Érdekességek Miskolc

Miskolc - Régió: Észak-Magyarország

Látnivalók típusa: Várak és kastélyok

A Szinva-patak völgyben terül el Diósgyőr jellegzetes vára. Első írásos emlékei Anonymus tollából származnak.

Nagy Lajos király uralkodása ideje alatt jelentős birtokrészt rendelt a várhoz, majd dél-francia és olasz mintára négy tornyos gótikus stílusú várat építtetett. A várat vizesárok veszi körül, valamint négy hatalmas torony szegélyezi. Szintén a várban található az egykori Közép-Európa legnagyobb lovagterme is. Lajos király uralkodása után a vár a királynék jegyajándékaként szolgált, a mohácsi vészig hat királyné is birtokolta a várat, köztük Beatrix is, Mátyás király felesége.

A mohácsi vész után a vár pusztulásnak indult, zálogos birtokosok kezére került.

A várat 1962-ben kezdték felújítani, Czeglédy Ilona régész vezetése alatt. Tíz évnyi feltárás után rom állapotban került konzerválásra a vár. Ezt követően a vár rekonstrukciója negyven évig váratott magára, amikor a „Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális- és ökoturisztikai fejlesztése” projekt keretén belül Cséfalvy Gyula és Dr. Lovász Emese tervei szerint nekiláttak a munkálatoknak. A felújított vár 2014. augusztus 30-án nyitotta meg kapuit.

A várban fél óránként indul tárlatvezetés, mely során jelmezes animátorok segítségével a látogatók betekintést nyerhetnek a Nagy Lajos király korabeli vár fénykorának mindennapjaiba. A hétvégeken különféle kézműves foglalkozások, középkori zenei koncert, lovagi torna várja a vendégeket.

Keressen más szállást a közelben Miskolc
Diósgyőri Várkert Panzió
Diósgyőri Várkert PanzióMiskolc
A Diósgyőri Várkert Panzió és Étterem, Miskolc városában található, a Diósgyőri vár festői...
0.25 km

Ár -tól: 20.50 €
Hotel Szeleta
Hotel SzeletaLillafüred
A Hotel Szeleta háromcsillagos szálloda a Bükk Nemzeti Parkban található, Lillafüred városától...
5.42 km

Ár -tól: 21.00 €
Hotel Palota
Hotel PalotaLillafüred
6.84 km

Ár -tól: 60.00 €
Sallai Vendégház
Sallai VendégházMiskolctapolca
7.68 km

Ár -tól: 20.00 €
Calimbra Wellness és Konferencia Hotel
Calimbra Wellness és Konferencia HotelMiskolctapolca
A négycsillagos Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca egyik gyöngyszeme. A monumentális...
7.76 km

Ár -tól: 53.00 €
Zenit Panzió
Zenit PanzióMiskolctapolca
8.03 km

Ár -tól: 20.00 €
Hotel Aurora
Hotel AuroraMiskolctapolca
Miskolctapolca legújabb wellness szállodája négycsillagos szolgáltatásokkal, modern eleganciával...
8.24 km

Ár -tól: 51.00 €
Elérhetőségek
Cím Vár u. 24., Miskolc-Diósgyőr
H-3534, Miskolc
Telefon +36 46... Elérhetőségek megtekintése
Telefon+36 46 533 355
Fax+36 46 530 463
Emailinfo@diosgyorivar.hu
WWWWeboldal
GPS N48.09780°
E20.68920°
Létrehozás dátuma 26. 11. 2014
Utolsó módosítás dátuma 26. 07. 2016
Látnivalók a közelben
Miskolci Állatkert és KultúrparkÁllat- és növénykertek, arborétumok
5.34 km
Anna-barlangHozzáférhető barlangok
6.63 km
MAYA Játszópark - Avalon ParkSzórakozás - bob pályák, kaland- és vidámparkok, sétahajózás, városnéző túrák
6.72 km
Lillafüredi Állami Erdei VasútMúzeumok és technikai műemlékek
6.75 km
Szent István-barlangHozzáférhető barlangok
6.89 km
7.07 km
HELL KART & EVENT CENTER - Avalon Park Szórakozás - bob pályák, kaland- és vidámparkok, sétahajózás, városnéző túrák
7.37 km
Egyéb látványosságok

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információk
Používaním tohto webu tiež súhlasíte so zásadami ochrany osobných údajov vyplývajúce z najnovšieho nariadenia EÚ - GDPR. Elfogadom