Szállás Pápa
Csomagok PápaIsmerje meg Pápa városát
Pápa a bájos barokk város 30 000 lakossal rendelkezik, Magyarország nyugati részén, a Bakonyi-régióban terül el. Európa szinten közismert barokk építészeti stílusáról, 13 templommal rendelkezik.
Az itt álló erődítmény első emlékei a 11. század közepéből származnak. A 16. század végén török megszállás alá került, melyből körülbelül száz év után szabadult. Néhány évvel később tűz pusztított a városban, melyet követően a 18. században sikerült a várost teljesen felújítani. A város felvirágzása az 1700-as években indult meg, amikor az Esterházy család kezébe került. Ebben az évben építették meg a főteret, a szomszédos utcácskákat, valamint a barokk Esterházy kastélyt is.
Termálfürdő
A termálfürdő a 2003-as évben nyitotta meg kapuit, majd két évvel később megnyílt a terápiás központ is, mely napjainkban a fürdő leglátogatottabb részét képezi. A gyógy- és relax medencék teljes felújításon estek át, napjainkban a vendégek számára 10 medence, 4 csúszda, 2 gyermekcsúszda és gazdag wellness szolgáltatás kínálat várja a vendégeket.
Turisztikai érdekességek, látnivalók Pápán
Az Esterházy kastély - történelmi emlékmű a város természetvédelmi övezetében, a parkban található. Építése az 1783 - 1784-es években kezdődött. A belső terek között a Platán terem a legkiemelkedőbb, melynek falait az egykori város képei díszítik. A kastélyban gyönyörűen felújított kápolna is található, melyet az Europa Nostra is díjazott. A kastélyparkban Petőfi Sándor bronz szobra található.
Az Esterházy kastélyparktól visszafelé vezető utcában csodálatos villák találhatók. Az utca végén az úgynevezett várkert fogadja a vendégeket. A háború előtt időszakban a park hatalmas területű volt, többszörösen kiterjedtebb, mint napjainkban.
A pápai Kékfestő Múzeum, eredetileg kelmefestő műhely volt, 1783-ban alapította Kluge Károly és Pápa városában 1786-tól működött. Az épület néhány alkalommal átépítésen esett át, valamint az 1956-os évig a Kluge család 7 generációja üzemeltette. Napjainkban múzeumként funkcionál, bemutatja a 200éves családi történelmet, a kékfestés technikai fejlődését, a felszereléseket és mindent ami a mesterséghez tartozik.
A főtér barokk stílusban épült, kiemelkedő épülete a római-katolikus plébániatemplom, mely az 1786-os évből származik. Rendkívül értékes freskók és oltárszobrok díszítik.
Szabadidő és kikapcsolódás
Pápa városa számos lehetőséget tartogat a szabadidő aktív eltöltéséhez, színházi előadások, galériák, múzeumok és koncertek várják az ideérkezőket.
Szálláshely jellege: Akadálymentes szállás | Baby friendly szállás | Szállás beltéri / fedett medencével | Szállás gyermekes családok részére | Szállás csapatépítés, teambuilding | Felnőttbarát (Adult friendly) szállás | Hegyi szállás | Szállás iskolai kirándulásokhoz | Kastélyszállók szállás | Luxus szállás | Olcsó szállás | Szállás szabadtéri medencével | Szállás vidéki turizmus | Szállás wellness szolgáltatással
Szállások jegyzéke Pápa, Magyarország
Hotel Villa Classica
****Garázs, hotel a város/község központjában, kamerával őrzött parkoló, háziállat megegyezés szerint bevihető, légkondicionálás az épületben, konferenciaterem, 24-órás portaszolgálat, szalon, társalgó, tv a társalgóban, wifi, kert, udvar, internetkapcsolat, antiallergén szobák, légkondicionáló, minibár, nemdohányzó szobák, rádió, hajszárító, telefon, széf, tv/sat, wc/fürdőszoba, wifi, fürdőköpeny és törölköző, gyermekágy, gyermeksarok, szobaszervíz,...
Ágyszám: 40+24
Válasszon szállást a közelben:
JUFA Hotel - Vulkán Fürdő Resort
****A Hotel Jufa 2013-tól várja vendégeit, mindössze 15 percnyi sétára Celldömölk központjától. A szálloda könnyedén megközelíthető autóval. A hotel mellet ingyenes parkoló is található. A Sport- és Wellness központ egész évben várja a vendégeket, kitűnő kikapcsolódási, sportolási lehetőségekkel, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Vulkán Gyógy- és Élményfürdővel. A komplexum területén újonnan épült szauna...
Hotel GARZON Plaza
****A Hotel Garzon Plaza szálloda Győrben található, 3km távolságra a történelmi központtól. A kínálaban kényelmes apartmanok szerepelnek, melyek konyhával ellátottak, felszereltségükhöz TV és WiFi internet csatlakozás is társul. A szálloda további kínálatában fedett medence, szauna és őrzött parkoló is található. Étteremmel is rendelkezik. Exclusive Apartman Az apartman kényelmes franciaággyal ellátott, felszereltségéhez LCD TV, szekrény, nappali, széf,...
Korona Panzió és Kávézó
A panzió 2006 márciusától várja a vendégeket Sárváron, a fürdő közelében (50 m), barátságos, családias környezetben. Szállás a Korona Panzióban A panzió 11 szobával rendelkezik, melyek többsége pótágyazható. A szobák felszereltsége: TV, légkondicionálás, zuhanyzó + WC, hütőszekrény / minibár, WIFI Igény esetén hajszárítót, kiságyat, babakádat, etetőszéket biztosítunk. A panzió udvarán elhelyezkedő zárt parkoló a szállóvendégek...
Hotel Kálvária
****A Hotel Kálvária Győr szálloda négy és háromcsillagos kategóriában várja a vendégeket, könnyen megközelíthető helyszínen, Győr belvárosának közelében. Színvonalas szolgáltatások, akciós szállásajánlatok, wellness, étterem, rendezvényhelyszínek várják a látogatókat. A szálloda négycsillagos épületében 13 kétágyas-, 4 egyágyas szoba és 1 lakosztály áll rendelkezésre. Kényelmes berendezés, stílusos bútorok várják a vendégeket, melyek légkondicionáltak,...
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa
****Barátságos légkörrel, vendégszerető személyzettel várja vendégeit Sárvár közismert fürdővárosában a Park Inn by Radisson szálloda. Szobái kényelmesek, felszereltségükhöz légkondicionáló, TV SAT, rádió, széf, hajszárító, fürdőköpeny, törölköző, WiFi internet szerepel. Igény alapján külön, vagy franciaágyas szoba, esetleg pótágy, gyermekágy is biztosítható. A szobák légkondicionáltak. A szálláskínálatban 201 kétágyas szoba szerepel, 13 lakosztály...
EMAN Apartmanház
Az új építésű Eman Apartmanház 2 stúdióval (1 akadálymentesített) várja a vendégeket Sárváron. Minden szoba 2 fő számára alkalmas, 7 kétágyas apartmannal 4 személy számára és 2 háromágyas apartmannal (6 személy számára) várja a vendégeket. Minden apartman saját konyhával, fürdőszobával és WC-vel, külön bejárattal ellátott. A nappali környezetbarát fenyőbútorokkal berendezett. A konyhában étkezőasztal, konyhapult, tányérok, tűzhely, hűtőszekrény,...
Ensana Thermal Sárvár Health Spa Hotel
****Az Ensana Thermal Sarvar Health Spa Hotel **** szálloda egy gyönyörű természeti környezetben, egy 200 éves park mellett helyezkedik el. A szálloda gyógyfürdője különféle kezelések széles választékát kínálja, tagjai az Európai Királyi Fürdők Uniójának gyönyörű környezet - a történelmi Királyi Park (9 ha) közvetlenül elérhető a szálloda kertjéből A szálloda saját termálforrása gyógyító vizet biztosít a szálloda wellness - és Spa részleg számára A...
Hotel Bassiana
****Nyugat-Dunántúl régiójának egyik legszebb fürdővárosa szívében, Sárváron várja vendégeit a négycsillagos Hotel Bassiana szállodája. A Sárvár római nevével illetett hotel a Nádasdy vár és az Arborétum szomszédságában található, mintegy 700 méterre a helyi fürdőtől. A szálloda 21 kétágyas, 1 egyágyas szobával, valamint 2 családi szobával (lakosztállyal)...
700 m-re a fürdőtől