Szállás Magyarországon

Szállás Miskolc

Csomagok Miskolc
Térkép megjelenítése
Miskolc Térkép

Miskolc 

Miskolc - námestie Erzsébet térMiskolc - Lillafüred

Miskolc városa a Bükk lábánál található egyedülállóan szép természeti környezetben várja a látogatókat a Szinva patak völgyében. A város az északi felvidék központját képezi.

A város különféle természeti régiók találkozásánál terül el, hegyláncokkal körülölelve - Bükk hegység, Cserhát, a Zempléni hegyek. Magyarország harmadik legnagyobb városának számít Budapest és Debrecen után.

Miskolc történelme

Miskolc városa az egyik legrégebben lakott település gyökere több mint 70 000 évre nyúlik vissza. Az első lakosok között a kelták szerepeltek, később a magyarok foglalták el. ’Miskóc’ első írásos emlékei az 1210 -es évből származnak. 1544-ben a város elesett a török hódítások ideje alatt és teljesen leégett. 1711-ben súlyos kolerajárvány sújtotta a várost, mely során a lakosság fele elhunyt. A régió központjává a trianoni békeszerződés után vált, amikor Miskolcot Magyarországhoz csatolták.

Miskolc és környéke nevezetességei

A város Magyarország esszenciája. Minden megtalálható itt, amiről az ország közismert. Kulturális lehetőségek, történelmi nevezetességek, pezsgő élet és minden ami egy tökéletes kikapcsolódáshoz, felüdüléshez elengedhetetlen. A környék látnivalói között Diósgyőr vára, görög katolikus templom szerepel, továbbá barlang Lillafüreden, a festői szépségű Hámori tó és az Ómassa öntöde is.

Jaskynné kúpele Miskolctapolca

Miskolc Diósgyör - zrúcanina hradu

Diósgyőr - részben felújított középkori vár, melyben számos kiállítás, régészeti lelet, középkori fegyver és két panoptikum várja a vendégeket.

Miskolctapolca - termálfürdő a barlangban. A közelben kőből épített kápolna is található, valamint szépséges park, csónakázó tóval.

Az Herman Ottó Múzeum 17 000 darabos ásványkő kiállítással várja a vendégeket.


Szálláshely jellege: Akadálymentes szállás | Baby friendly szállás | Szállás beltéri / fedett medencével | Szállás gyermekes családok részére | Szállás csapatépítés, teambuilding | Hegyi szállás | Szállás iskolai kirándulásokhoz | Luxus szállás | Olcsó szállás | Szállás szabadtéri medencével | Szállás vidéki turizmus | Szállás wellness szolgáltatással

 

Szállások jegyzéke Miskolc, Magyarország

Bástya Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca

Bástya Wellness és Konferencia Hotel

****
Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A Hotel Bástya közvetlenül a fürdő mellett található Miskolctapolcán, a városközponttól 5km távolságra. A kínálatban három- és négycsillagos szolgáltatások szerepelnek. A vendégek számára a kikapcsolódás garantált a wellness központban, de a további kínálatban kültéri medence és konferenciaterem is szerepel 250 fő részére. A nemdohányzó háromcsillagos szárnyban Standard szobák várják a vendégeket, panorámás kilátással. Felszereltségükhöz zuhanyzó,...

Fedett medenceŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkSaját wellnessSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 46.00 €
Ágyszám: 100+28
Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca

Calimbra Wellness és Konferencia Hotel

****
Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A négycsillagos Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca egyik gyöngyszeme. A monumentális épület a Gyógy- és barlangfürdő közelében található. A Hotel Calimbra 41 kétágyas szobával, 11 apartmannal és 1 akadálymentesített, mozgáskorlátozottak számára kialakított szobával rendelkezik. A szállodában 53 szoba várja a vendégeket, melyekben az elegancia, a stílus és az otthonos légkör dominál. A szobák között 14 superior, 27 családi superior, 2...

Akadálymentes hozzáférhetőségHűtőszekrény a szobábanInternetKlíma a szobákbanFedett medenceKamerával őrzött parkolóGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 40.00 €
Ágyszám: 104+26


Válasszon szállást a közelben:

TIPP
Távolság: 5.60km
Hotel Aurora Miskolctapolca

Hotel Aurora

****
Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

Miskolctapolca legújabb wellness szállodája négycsillagos szolgáltatásokkal, modern eleganciával és kényelmes szállással várja a vendégeket. A Hotel Auróra szálláskínálatban 28 szoba található, valamint a további szolgáltatások között wellness központ és étterem is szerepel a magyar és nemzetközi konyha ínyenc fogásaival, szakképzett személyzettel. Az aktív kikapcsolódást előtérbe helyező vendégek számára megannyi lehetőség áll a rendelkezésre...

Akadálymentes hozzáférhetőségHűtőszekrény a szobábanKlíma a szobákbanFedett medenceGyógyfürdő kezelésekŐrizetlen parkolóÉtteremSzaunaTermálfürdő/AquaparkSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 55.00 €
Távolság: 5.72km
Zenit Panzió Miskolctapolca

Zenit Panzió

Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Panziók

A kényelmes Zenit Panzió 800m távolságra helyezkedik el Miskolctapolca Barlangfürdőjétől. Magas színvonalú szállással, ízletes fogásokkal várja vendégeit. A panzió ideális választás kikapcsolódáshoz, felüdüléshez. A szobák 8 színkombinációval várják a vendégeket. Allergiában és légzőszervi panaszokban szenvedők számára is ideálisak. A kínálatban 2, 3 és négyágyas szobák szerepelnek, saját fürdőszobával ellátva, valamint skandináv bútorokkal...

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekKlíma a szobákbanGyógyfürdő kezelések a közelbenTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 18.50 €
Távolság: 5.99km
Hotel Lido Miskolctapolca Miskolctapolca

Hotel Lido Miskolctapolca

***
Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A Hotel Lido Miskolctapolcán várja vendégeit, mindössze 300 méter távolságra a híres barlangfürdőtől. A háromemeletes épület összesen 110 ágy kapacitással bír, a szálláskínálatban kétágyas szobák szerepelnek, melyek pótággyal bővíthetők, valamint kétszobás apartman is, 3-4 fő részére. A szobák felszereltsége: saját fürdőszoba, toalett, TV, hűtőszekrény, WiFi apartman = 2 szoba, 2 ágy, 1 fürdőszoba, TV, hűtőszekrény, WiFi a szobákhoz erkély...

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 17.00 €
Távolság: 6.11km
Kikelet Club Hotel Miskolctapolca

Kikelet Club Hotel

***
Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A háromcsillagos Kikelet Club Hotel családok és üdülni vágyók részére is tökéletes választás. A Bükk keleti szélén terül el, a híres Miskolc-Tapolca barlangfürdő közelében. Miskolc központja mindössze 10 percnyi autóútra található. A Kikelet Club Hotel 4 kétágyas szobával, 17 apartmannal várja a vendégeket, 2 - 5 fő kapacitással. A felszereltséghez saját fürdőszoba, LCD TV, telefon, WiFi internet csatlakozás és hűtőszekrény is tartozik. A kétágyas...

Akadálymentes hozzáférhetőségHűtőszekrény a szobábanKamerával őrzött parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaTermálfürdő/AquaparkSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 25.00 €
Távolság: 6.23km
Sallai Vendégház Miskolctapolca

Sallai Vendégház

Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Magánszállások

Hűtőszekrény a szobábanKlíma a szobákbanKonyha rendelkezésre állGyermekes családok részéreZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 14.00 €
Távolság: 6.25km
Bartek Vendégház Miskolctapolca

Bartek Vendégház

Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Panziók

WC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 14.00 €
Távolság: 6.31km
Siesta Vendégház Miskolctapolca

Siesta Vendégház

Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Magánszállások

Hűtőszekrény a szobábanKonyha rendelkezésre állGyógyfürdő kezelések a közelbenGyermekes családok részéreZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 11.00 €
Távolság: 6.34km
Várhegy Panzió Miskolctapolca

Várhegy Panzió

Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Panziók

A Várhegy Panzió pénztárcabarát árakkal várja vendégeit Miskolctapolca központjában, mindössze 200m távolságra a barlangfürdőtől. A panzió közelében étterem és élelmiszerüzlet is található. A vendégek számára zárt parkoló is áll a rendelkezésre, közvetlenül az udvaron. A buszmegálló pár perces sétára terül el. A szállás ideális választás a turisztika szerelmesei számára, mivel a helység a Bükk Nemzeti Park szélén terül el. A panzió 13 szobával,...

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekKonyha rendelkezésre állGyermekes családok részéreÉtterem a közelben Termálfürdő/AquaparkZárt parkolóTöbb kategóriájú szállásWC/Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenWiFi
Irányár: 12.00 €
Távolság: 6.39km
Ambrózia szálláshely és étterem Miskolctapolca

Ambrózia szálláshely és étterem

Miskolctapolca (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Panziók

Az Ambrózia Panzió és étterem Miskolctapolca szívében várja a vendégeket, mindössze 2 perc távolságra a barlangfürdőtől, kellemes  zöldövezetben. A szálláskínálatban két-, három- és négyágyas szobák szerepelnek, melyek saját fürdőszobával, TV-vel felszereltek. Az udvaron zárt parkoló található 10 parkoĺóhellyel. Gyermekek számára 2 éves korig a szállás...

félpanzió az árban

InternetGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 28.00 €
Távolság: 9.59km
Diósgyőri Várkert Panzió Miskolc

Diósgyőri Várkert Panzió

***
Miskolc (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Panziók

A Diósgyőri Várkert Panzió és Étterem, Miskolc városában található, a Diósgyőri vár festői környezetében. Elhelyezkedését tekintve kiváló kiindulópont városnézéshez, a látnivalók megtekintéséhez. Miskolc központja és a Festői Lillafüred is közvetlen járattal elérhető, mintegy 15 perc alatt. A turisták számára a Diósgyőri vár tavasz elejétől őszig várja a vendégeket. Minden éven megrendezésre kerülnek a Diósgyőri várjátékok, valamint a Nemzetközi...

Klíma a szobákbanGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenWiFi
Irányár: 24.00 €
Távolság: 14.63km
Hotel SZELETA Lillafüred

Hotel SZELETA

***
Lillafüred (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A Hotel Szeleta háromcsillagos szálloda a Bükk Nemzeti Parkban található, Lillafüred városától 1km távolságra. Remek földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően számos turisztikai útvonal, látnivaló, turisztikai attrakció várja a vendégeket. A közelben található a Lillafüred hegyi vasút, a Szeleta barlang, az István cseppkőbarlang, a Hámori tó, a Szinva vízesés, a Garadna pisztráng farm és számos egyéb érdekesség. A szálloda ideális a természet szerelmesi...

Háziállatok engedélyezettekInternetŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtterem a közelben SzaunaTermálfürdő/AquaparkSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 29.00 €
Távolság: 16.16km
Hunguest Hotel Palota Superior Lillafüred

Hunguest Hotel Palota Superior

****
Lillafüred (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A Hunguest Hotel Palota Superior mesés környezettel, négycsillagos szolgáltatásokkal várja vendégeit. Lillafüred egyike a legszebb üdülőközpontoknak Magyarország területén. A Bükk hegység keleti részén található, festői szépségű környezettel, három hegységgel várja az oda látogatókat. A palota épülete 1927-1930-ból származik. A szálloda felújítása során...

Az ár tartalmazza a büfé jellegű félpanziós ellátást.

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekFedett medenceGyógyfürdő kezelésekGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaŐrzött parkolóSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 70.00 €
Távolság: 38.34km
Strand Hotel Bogács

Strand Hotel

***
Bogács (Régió: Puszta és a Tisza-tó, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A háromcsillagos Strand Hotel Bogács termálközségében található. Mezőkövesdtől 8km távolságra, Egertől 16 kilométerre terül el. Északi irányból a Bükk Nemzeti Park hegyvidéke határolja. Kényelmes szállás, tiszta levegő várja a vendégeket. A szálloda 23 kétágyas szobával rendelkezik, melyek pótágyazhatóak. A kínálatban családi szoba is szerepel (2+2), mely két kétágyas szobából áll, ideális választás gyermekes családok számára. A teljes szálláskapacitás...

Hűtőszekrény a szobábanŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaTermálfürdő/AquaparkWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 36.00 €
Távolság: 38.40km
Muskátli Apartman Bogács

Muskátli Apartman

Bogács (Régió: Puszta és a Tisza-tó, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Apartmanok

A Muskátli Apartmanház Bogács községében található, a Bükk hegység lenyűgöző környezetében, a völgyben, mintegy 16km távolságra Eger városától. A szállás csendes utcácskában található, 200méterre a termálfürdőtől. A helyi termálfürdő rendkívül népszerű úticél a helyi és nemzetközi turisták szemében is egyaránt. Mindenekelőtt reumás panaszokban szenvedők számára, gyulladások kezelésére és nőgyógyászati betegségek gyógyítására ajánlott. A...

Hűtőszekrény a szobábanKonyha a szobábanGyermekes családok részéreÉtterem a közelben SzaunaTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 16.00 €
Távolság: 38.58km
Kitti Vendégház Bogács

Kitti Vendégház

Bogács (Régió: Puszta és a Tisza-tó, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Magánszállások

A Kitti Vendégház kényelmes szállással várja vendégeit Bogács községében, a termálfürdő közelében. A szállás 4 napraforgó értékeléssel kitüntetett. A főépület 5 szobával rendelkezik, 2 tágas nappalival, 3 teljesen felszerelt konyhával. A szobák saját fürdőszobával ellátottak. Az emeleti szobákhoz balkon is tartozik, csodálatos kilátással a környező hegyekre. A közös helyiség 18-20 fő részére ideális. Az emeleten is található 1 közös szoba....

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állÉtterem a közelben Termálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 14.00 €

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információkElfogadom