Szállás Magyarországon

Szállás Hévíz

Csomagok Hévíz
Térkép megjelenítése
Hévíz Térkép

Hévíz

Hévíz turisztikai központja és tava délnyugat Magyarországon található, rendkívül közismert gyógy tavának köszönhetően. A tőzeges talajú gyógytó 4,4 hektáron terül el, ezzel a világ legnagyobb területű meleg vizes tavának minősül. Erdőkkel övezett, 50 hektáros területen, vizét geotermikus energia fűti.

HévízA víz hőmérséklete nyáron 30-35°C körül mozog, télen 22°C a legalacsonyabb hőmérséklet. A gyógyvíz jótékony hatásai a mozgásszervi betegségekben szenvedők számára nyújt enyhülést. A termálvíz rendkívüli jótékony hatásai már évezredekkel ezelőtt is ismertek voltak, már a római korban is híres volt.

Töltődjön fel energiával Hévíz városában

A nyári üdülőhelyekkel ellentétben, Hévíz az egész év folyamán várja a vendégeket. Tavasszal virágzó város, kellemes séták, turistaösvények várják az ide látogatókat, melyeken keresztül eljuthatnak a Keszthelyi lejtőkig is. Nyáron a vendégeket strandolás, számos programlehetőség, a gyerekeket gyermekmedence várja. Ősszel és télen, a város különleges mikroklímája teszi egyedivé a települést.

Jazero Hévíz

A Keszthelyi-öböl területén, mely csupán néhány kilométerre terül el a Balatontól, számos érintetlen természeti terület is várja a turistákat. Változatos növény- és állatvilág, melyeket különféle tanösvényeken keresztül ismerhet meg az ideérkező. A kirándulások rajongói számára Keszthely hegysége számos lehetőséget kínál, mely különféle védett növényfajok otthonául is szolgál. Hévízi üdülése során bizonyára nem fog unatkozni, az itt fellelhető kulturális és kikapcsolódási programoknak köszönhetően, mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő szabadidős tevékenységet.

Hévíz a fürdőjén kívül, szomszédos borvidékéről, Egregyről is közismert, ahol megismerkedhetnek a helyi minőségi borkínálattal.

Szabadidős tevékenységek Hévízen

Pohľad zhora na jazero v HévíziA Hévíz városába érkező vendégek számára megannyi látnivaló áll rendelkezésre, mint a Festetics kastély, Sümeg vára, színházi előadások és további érdekes építészeti és kulturális emlékmű. 


Szálláshely jellege: Akadálymentes szállás | Baby friendly szállás | Szállás beltéri / fedett medencével | Szállás gyermekes családok részére | Szállás csapatépítés, teambuilding | Hegyi szállás | Szállás iskolai kirándulásokhoz | Kastélyszállók szállás | Luxus szállás | Olcsó szállás | Szállás szabadtéri medencével | Szállás vidéki turizmus | Szállás wellness szolgáltatással

 

Szállások jegyzéke Hévíz, Magyarország

Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz Hévíz

Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz

*****
Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Szállodák

Az exkluzív ötcsillagos Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz wellness szálloda Hévízen található, felejthetetlen élménnyel várja a vendégeket! Összesen 222 szobával és 10 lakosztállyal, wellness és spa központtal, étteremmel, konferenciateremmel, játszótérrel és egyéb szolgáltatásokkal rendelkezik. A kínálatban dohányzó szobák, családi szobák, antiallergén szobák és...

Az ár tartalmazza a büfé jellegű félpanziós ellátást.

Akadálymentes hozzáférhetőségKlíma a szobákbanFedett medenceGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkSaját wellnessSzabadtéri medenceWiFi
Irányár: 104.00 €
Ágyszám:
Amira Boutique Hotel Wellness & SPA  Hévíz

Amira Boutique Hotel Wellness & SPA

****
Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Szállodák

A mór-arab stílusban épült Amira Boutique Hotel Hévíz Wellness & Spa szállodája Hévíz elegáns villa negyedében, 800méterre a központtól található, szintén ilyen távolságban a Hévízi Gyógyfürdőtől. A szálloda 40ággyal és 13 apartmannal rendelkezik. A viszonylag alacsony kapacitásnak köszönhetően a vendégek kiemelt figyelmet élvezhetnek, magas színvonalon. A szálloda családias légkörrel, keleties hangulattal gondoskodik a felejthetetlen élményről. Különlegesen...

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekGolf a közelben Klíma a szobákbanGyógyfürdő kezelések a közelbenGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkSaját wellnessSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 38.00 €
Ágyszám: 28+17
Danubius Health Spa Resort Aqua-All Inclusive Hévíz

Danubius Health Spa Resort Aqua-All Inclusive

****
Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Szállodák

A Danubius Health Spa Resort Aqua négycsillagos gyógy- és wellness szálloda "All inclusive" szolgáltatásaival Hévíz városában várja a vendégeket számos kezeléssel, világhírű gyógyvízzel. A szálloda ideális gyermekes családok számára is. A felszereltségben játékokkal teli gyermekszoba, gyermekmedence, park és programok széles körben várják a családokat. A...

2. fő a szobán féláron 2015.11.15. - 12.22. köz6tt min. 7 éjszaka...

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekGarázsKlíma a szobákbanGyógyfürdő kezelésekGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 66.00 €
Ágyszám: 423
Danubius Health Spa Resort Hévíz Hévíz

Danubius Health Spa Resort Hévíz

****
Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Szállodák

Akadálymentes hozzáférhetőség, a szálloda teljes épülete nem dohányzó, gyermekes családok részére, garázs, transzfer, zárt parkoló, háziállatok engedélyezettek, konferenciaterem, napozóterasz, szalon, továbbképző terem, lift, wifi, erkély, szobák mozgáskorlátozottak részére, antiallergén szobák, légkondicionáló, fürdőszoba káddal és wc-vel, minibár, nemdohányzó szobák, Összenyitható(családi)szobák, rádió, vízforraló, hajszárító, telefon, széf,...

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekGarázsKlíma a szobákbanFedett medenceGyógyfürdő kezelésekÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 64.00 €
Ágyszám: 420
Hotel Európa Fit superior Hévíz

Hotel Európa Fit superior

****
Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Szállodák

A felújított családbarát Hotel Európa Fit superior szálloda négycsillagos szolgáltatásokkal várja a vendégeket Hévíz fürdővárosának szívében. A szálloda 2014 -ben elnyerte az "Év Szállodája 2014" díjat. Elhelyezkedését tekintve, a világhírű fürdőtől csupán néhány perces sétára terül el. Pihenés és kikapcsolódás szempontjából a szálloda ideális...

Ár félpanzióval min. 2 éj foglalás esetében.

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekKlíma a szobákbanGyógyfürdő kezelésekMélygarázsGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkSaját wellnessBaba felszerelésWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 81.00 €
Ágyszám:
NaturMed Hotel Carbona superior Hévíz

NaturMed Hotel Carbona superior

****
Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Szállodák

A NaturMed Hotel Carbona Hévíz fürdővárosában található, festői környezetben. A szálloda négycsillagos szolgáltatásai bizonyára elnyerik az egész család tetszését, légkondicionált szobák, csodálatos római fürdő, fedett medence áll a rendelkezésre. A további kínálatban különféle masszázsok, fürdő kezelések, különleges wellness programok, fizioterápiás kezelések, Thalasso terápiák szerepelnek. Amíg a szülők a Beauty Salon Esteticum szolgáltatásai közül...

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekKlíma a szobákbanFedett medenceGyógyfürdő kezelésekGyermekes családok részéreÉtteremŐrzött parkolóSaját wellnessSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 86.00 €
Ágyszám:
APART HÉVÍZI HÁZ Família Perlaki Hévíz

APART HÉVÍZI HÁZ Família Perlaki

***
Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Apartmanok

Akadálymentes hozzáférhetőség, nemdohányzó környezet, zárt parkoló, tömegközlekedési megállóhely, napozóterasz, napozó terasz pihenőágyakkal, wifi, kert, udvar, 2 apartman mozgáskorlátozottaknak, erkély, hűtőszekrény, elektromos dupla főzőlap, klimatizáció felár ellenében, konyha, nyári terasz, nemdohányzó szobák, tv/sat, wc/fürdőszoba, kerékpár kölcsönzés, autókölcsönzés, Élelmiszerbolt a közelben, Étterem a közelben, masszázsok, szabadtéri medence,...

Akadálymentes hozzáférhetőségHűtőszekrény a szobábanKonyha a szobábanGyógyfürdő kezelések a közelbenGyermekes családok részéreÉtterem a közelben Zárt parkolóSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 9.25 €
Ágyszám: 23
Vita Apartman Hévíz

Vita Apartman

Hévíz (Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Megye: Zala) Apartmanok

Kamerával őrzött zárt parkoló, napozóterasz, lift, wifi, erkély, hűtőszekrény, kávéfőző, légkondicionáló, konyha, mikrohullámú sütő, mosogatógép, elektromos tűzhely, tv/sat, mosdó, wc/fürdőszoba, gyermek játszótér, tenisz, szabadtéri medence, vidéki turizmus, kerékpárturizmus, golf, strandfürdő, szauna, sóbarlang, termálfürdő, túrázás, borturizmus, wellness centrum, bejelentkezés: 14:00 - 18:00 között, kijelentkezés: 10:00 óráig, szállást minimum...

Konyha a szobábanGyermekes családok részéreZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWellness a közelben
Irányár: 18.25 €
Ágyszám: 8 (+2)

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információk
Používaním tohto webu tiež súhlasíte so zásadami ochrany osobných údajov vyplývajúce z najnovšieho nariadenia EÚ - GDPR. Elfogadom