Szállás Magyarországon

Szállás Hajdúnánás

Csomagok Hajdúnánás
Térkép megjelenítése
Hajdúnánás Térkép

Hajdunanas

Ismerje meg Hajdúnánás magával ragadó városát.

Hajdúnánás körülbelül 20 000 lakossal rendelkezik, az Alföld északi szélén terül el. A város egyik nevezetessége a református templom, 60méter magas "karcsú" tornyával.

 

További történelmi érdességek között szerepel a városháza épülete, mely a századfordulón épült. Kossuth Lajos szobra áll előtte, mely az egyik legszebb Őt ábrázoló alkotásként számon tartott. Szintén érdemes megtekinteni a csodálatos díszítésű Művelődési Központot, vagy a klasszicista stílusú Tájház a 18. századból.

A további attrakció között strucc farm is szerepel, mely Magyarország első strucc farmjaként számon tartott. 1993 óta áll a vendégek rendelkezésére. Napjainkban a több mint 30 hektáros területen több mint 30 strucc él. A Strucc étteremben, a város központjában a vendégek megízlelhetik ezt a kivételes húskülönlegességet.

kupalisko Hajdúnánás

Termálfürdő

A történelmi látnivalók, nevezetességek mellett, a másik turisztikai attrakció az egész év folyamán, a Hajdúnánási Termálfürdő. A fürdőkomplexum 14 hektáron terül el, gyógyvizét elsősorban reumás megbetegedések, mozgásszervi panaszok és női betegségek gyógyítására használják. Az üdülőhely többfunkciós beltéri és szabadtéri medencével, vízi attrakcióval, sportolási lehetőségekkel várja a vendégeket.


Szálláshely jellege: Akadálymentes szállás | Baby friendly szállás | Szállás beltéri / fedett medencével | Szállás gyermekes családok részére | Szállás csapatépítés, teambuilding | Hegyi szállás | Szállás iskolai kirándulásokhoz | Kastélyszállók szállás | Luxus szállás | Olcsó szállás | Szállás szabadtéri medencével | Szállás vidéki turizmus | Szállás wellness szolgáltatással

 

Szállások jegyzéke Hajdúnánás, Magyarország

Hotel Medián Hajdúnánás

Hotel Medián

***
Hajdúnánás (Régió: Dél Magyarország, Puszta és a Tisza-tó, Megye: Hajdú-Bihar) Szállodák

Az újonnan épült Hotel Medián háromcsillagos szálloda Hajdúnánás központjában várja vendégeit, 40km-re Debrecentől, valamint 27km-re Nyíregyházától. A debreceni reptérre érkező vendégek számára transzfer biztosított. A Medián Hotel a város első szállodája, mely ötvözte a szállás, a wellness és az éttermi szolgáltatásokat. A kínálatban 26 kétágyas szoba szerepel, melyek közül 8 összekapcsolható apartmannal, egy magasabb kategóriájú szállást biztosítva. Az...

Akadálymentes hozzáférhetőségKlíma a szobákbanFedett medenceGyógyfürdő kezelések a közelbenGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 28.50 €
Ágyszám: 57 + 4
Termál Hotel és Kemping Hajdúnánás

Termál Hotel és Kemping

Hajdúnánás (Régió: Dél Magyarország, Puszta és a Tisza-tó, Megye: Hajdú-Bihar) Szállodák

Hajdúnánás Gyógyfürdőjében várja vendégeit a Termál Hotel és Kemping. A szálloda szobái 15 fő kapacitással rendelkeznek, légkondicionáltak, felszereltségükhöz TV, fürdőszoba és toalett tartozik. A főépülettől kb. 150 m távolságra fekszik a szálloda melléképülete - Korona ház**, amely 23 db kétágyas, pótágyazható szobával várja a vendégeket. Minden szoba saját fürdőszobával és televízióval rendelkezik (erkély nélkül). Az emeleten kétlégterű...

Gyógyfürdő kezelésekGyermekes családok részéreSzaunaŐrzött parkolóTermálfürdő/AquaparkTöbb kategóriájú szállásSaját wellnessSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobán
Irányár: 24.00 €
Ágyszám: 15


Válasszon szállást a közelben:

Távolság: 33.16km
Palermo Panzió Nyíregyháza

Palermo Panzió

Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Panziók

A Palermo Panzió modern stílussal várja a vendégeket, Nyíregyházán, 500 méterre a városközponttól. A szálláskínálatban 22 exkluzív egy- és kétágyas szoba található. A panzióban ingyenes WiFi internet csatlakozás is elérhető. Parkolás is biztosított a zárt parkolóban. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, felszereltségükhöz légkondicionáló, TV, fürdőszoba, DVD lejátszó társul. Az apartmanok felszereltségéhez mindezen kívül vízágy tartozik....

Klíma a szobákbanGyermekes családok részéreÉtterem a közelben Termálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenWiFi
Irányár: 26.00 €
Távolság: 33.69km
Rózsakert Panzió Nyíregyháza

Rózsakert Panzió

Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Panziók

A Rózsakert Panzió Nyíregyháza csendes szegletében található, 800 méterre a központtól, nem egész 7km távolságra az állatkerttől és a Sóstó fürdőtől. Ideális választás egyéni üdülőknek, baráti társaságok számára egyaránt.  A szobák felszereltségéhez TV, fürdőszoba, zuhanyzó tartozik. Természetes, világos színek jellemzők a szobákra, a kínálatban két- és háromágyas kategória található. A vendégek számára teljesen felszerelt konyha is áll...

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állŐrizetlen parkolóÉtterem a közelben Termálfürdő/AquaparkWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 10.50 €
Távolság: 34.64km
Bocskai Panzió Nyíregyháza

Bocskai Panzió

**
Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Panziók

A Bocskai Panzió Nyíregyháza központjának közelében található, nagyszerű elhelyezkedéssel. Vendégeit 14 kétágyas szoba várja. A szobák felszereltségéhez fürdőszoba, zuhanyzó, vagy fürdőkád, és TV tartozik. A szobák pótágyazhatóak. Parkolás is biztosított, a zárt udvaron. A panzióban étterem is található, 30 fő részére, valamint kávézó is. WiFi és vezetékes internet csatlakozás is elérhető. A Bocskai Panzió háziállat barát szállás.

InternetGyógyfürdő kezelések a közelbenKistestű háziállatok engedélyezettekGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenWiFi
Irányár: 14.00 €
Távolság: 35.69km
Continent Hotel és Étterem Nyíregyháza

Continent Hotel és Étterem

****
Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Szállodák

A Continent Hotel és étterem Nyíregyháza villanegyedében található, pár perces sétára a központtól, a Sóstó ölelésében, a Sóstói Falumúzeum közelében. Már első ránézésre is megfogja a látogatókat az épület eklektikus stílusa! A szállodában kényelmesen és egyedien berendezett szobák találhatók, melyek légkondicionáltak. Nagyszerű kikapcsolódási lehetőségeket biztosít a nyugodt udvar, valamint a meghitt estékről gyertyafényes vacsorák gondoskodnak....

GarázsKlíma a szobákbanGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 19.00 €
Távolság: 37.93km
Siesta Panzió Nyíregyháza

Siesta Panzió

***
Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Panziók

A Siesta Panzió a Sóstó fürdő területén található, a város legnagyobb attrakciói közelében, mint az állatkert, Sóstó, Aquarius élményfürdő, de a helyi skanzen, falumúzeum is csupán 2 perc autóútra helyezkedik el. A panzió Nyíregyházán található, az erdő és a fürdő szélén, könnyen megközelíthető helyszínen. A szálláskínálatban 8 kényelmes szoba és apartman szerepel, továbbá mediterrán udvar és a gyermekek számára játszótér is szerepel a kínálatban. A...

Klíma a szobákbanŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 23.00 €
Távolság: 39.06km
Svájci Lak Panzió és Étterem Nyíregyháza

Svájci Lak Panzió és Étterem

Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Panziók

Nyíregyházán várja vendégeit a Svájci Lak Panzió, kiváló elhelyezkedéssel, közvetlenül a Sóstó fürdő és az állatkert mellett. A felújított épület légkondicionált, 4 családi szoba (2+2), 2 négyágyas szoba, 3 kétágyas szoba és 1 apartman szerepel kínálatában. A panzió területén és a teraszon is elérhető WiFi internet csatlakozás. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, felszereltségükhöz LCD TV, beépített szekrények, asztal társul. Franciaágy,...

Légkondicionálás az épületben Őrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 27.00 €
Távolság: 39.56km
Hotel Barbizon Nyíregyháza

Hotel Barbizon

**
Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Szállodák

Szálloda a park ölelésében, az Aquarius fürdő és Sóstó fürdőjének szomszédságában, Nyíregyházán. A Barbizon Hotel egyedi és utánozhatatlan! Kikapcsolódási lehetőségek széles skálája, valamint a szomszédos fürdő termálvizének jótékony hatásai járulnak hozzá a vendégek gondtalan felüdüléséhez, gyógyulásához.  Szállás  A szálloda szálláskínálatában 18 kényelmes szoba szerepel, valamint 1 különálló apartman. A szobák felszereltségéhez...

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekKlíma a szobákbanGyógyfürdő kezelések a közelbenŐrizetlen parkolóÉtteremSzaunaTermálfürdő/AquaparkSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 21.50 €
Távolság: 39.83km
Nyilas Fogadó Nyíregyháza Nyíregyháza

Nyilas Fogadó Nyíregyháza

Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Panziók

A Nyilas Fogadó Sóstó termálfürdőjétől 500m távolságra terül el, valamint nem messze az állatkerttől. A panzió kényelmes szállással, étteremmel, konferenciahelyiségekkel, fürdőházzal és wellness központtal várja a vendégeket, medencével, pezsgőfürdővel, szaunával. A közelben skanzen - falumúzeum is található, mely a múlt század hagyományait őrzi. Három exkluzív apartman és 2 korhű bútorokkal berendezett szoba is szerepel a kínálatban, valamint további...

Klíma a szobákbanFedett medenceKistestű háziállatok engedélyezettekGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 24.50 €
Távolság: 39.88km
Penzión Gabriel I. Nyíregyháza

Penzión Gabriel I.

Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Magánszállások

A Gabriel I. Magánszállás mindössze 300 méter távolságra terül el Sóstógyógyfürdőtől. Ideális választás párok, családok, beráti társaságok számára, kedvező árakon, kényelmes szállással várja a vendégeket. Szállás  Földszint: 1 x négyágyas szoba saját fürdőszobával (franciaágy + 2x egyszemélyes ágy) 1x 5-ágyas szoba saját fürdőszobával (franciaágy + egyszemélyes ágy + emeletes ágy) 1x kétágyas szoba fürdőszobával Emelet: 1x...

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állWC/Fürdőszoba a szobánKözös WC/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részéreWiFi
Irányár: 14.00 €
Távolság: 40.16km
Gabriel II. Panzió Nyíregyháza

Gabriel II. Panzió

Nyíregyháza (Régió: Dél Magyarország, Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg) Panziók

A családias hangulatú Gabriel II. Panzió Nyíregyházán található, a Sóstógyógyfürdőtől 800 méterre. Szállás A 8 szoba (2-3-4 ágyas) két szinten várja a vendégeket, (mindegyik szoba felszereltségéhez tartozik TV, saját fürdőszoba, közös konyha - 2 szoba / 1 fürdőszoba). emelet: 5 szoba (1 szoba saját fürdőszobával, másik 4 szoba 2 fürdőszobán osztozik = 1 fürdőszoba tartozik 2 szobához), társalgó Földszint: 3 hálószoba, bútorozott konyha étkezővel nyári...

Hűtőszekrény rendelkezésre állLégkondicionálás az épületben Konyha rendelkezésre állZárt parkolóWC/fürdőszoba a folyosónWC/Fürdőszoba a szobánKözös WC/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részéreWiFi
Irányár: 14.00 €
Távolság: 43.98km
Andrássy Rezidencia Wine & Spa Tarcal

Andrássy Rezidencia Wine & Spa

*****
Tarcal (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Szállodák

A wellness szolgáltatások és a borászat egyedülálló ötvözete várja a tokaji borvidék szívébe érkező vendégeket Tarcalon, az Andrássy Rezidencia Wine & Spa szállodájában. Ötcsillagos szolgáltatások, wellness, gasztronómiai és kimagasló szállásszolgáltatások várják a vendégeket. Szálláskínálat az Andrássy Rezidencia Wine & Spa hotelben Az Andrássy Rezidencia Wine & Spa szálloda kínálatában kétágyas szobák szerepelnek, 2 magasabb kategóriájú...

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekInternetKlíma a szobákbanFedett medenceGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaŐrzött parkolóSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 78.00 €
Távolság: 46.01km
Bor Bazilika Panzió Tarcal

Bor Bazilika Panzió

Tarcal (Régió: Észak-Magyarország, Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén) Panziók

A Bor Bazilika Panzió Tarcal községében található, a híres Tokaji borvidéken, az ország észak-keleti részén. Vendégeit egész éves nyitva tartással várja a település szélén, a borospincék szomszédságában. Különféle helyiségek is állnak a rendelkezésre, családi és egyéb rendezvények számára. A szálláson a környékbeli kis és nagy szőlőtermesztők kínálatából származó borokat is vásárolhat. A panzió 53 férőhelyes szállást biztosít kétágyas...

Klíma a szobákbanKonyha rendelkezésre állGyermekes családok részéreSzaunaWC/Fürdőszoba a szobán
Irányár: 18.00 €
Távolság: 49.26km
Hotel Divinus Debrecen

Hotel Divinus

*****
Debrecen (Régió: Dél Magyarország, Megye: Hajdú-Bihar) Szállodák

A Hotel Divinus szálloda, Kelet-Magyarország első ötcsillagos szállodája, Debrecenben várja vendégeit, erdős környezetben. A nagyváros csendes nyugodt zöldövezetében található. Elhelyezkedésének köszönhetően a nagyvárosi szállodák szolgáltatásai és a csodálatos vidékies környezet ötvözete fogadja a vendégeket. A szállásszolgáltatások között 150 szoba szerepel, valamint 29 apartman, klasszikus bútorokkal felszerelve. A Hotel Divinus klasszicista stílusban,...

Akadálymentes hozzáférhetőségGolf a közelben InternetKlíma a szobákbanFedett medenceMélygarázsGyermekes családok részéreÉtteremSaját wellnessWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 61.00 €
Távolság: 49.80km
Laci Magánszállás Debrecen

Laci Magánszállás

Debrecen (Régió: Dél Magyarország, Megye: Hajdú-Bihar) Magánszállások

Amennyiben minőségi magánszállást keres Debrecen városában, a Laci Magánszállás kitűnő választás! A szállás a nagyváros központjának szívében található, Nagyerdő Természetvédelmi területen. Szállás A panzió teljes kapacitása 28 ágy, az épület 6 szobával és egy lakosztállyal rendelkezik. Minden szobához saját fürdőszoba tartozik, valamint egy nagy, közös, teljesen felszerelt is konyha áll a vendégek rendelkezésére. 1. rész (APT No. 1): a szobák...

Hűtőszekrény a szobábanKonyha rendelkezésre állParkolás a szálláshely mellettWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 12.50 €
Távolság: 49.93km
Borostyán Med Hotel Nyíradony-Tamásipuszta

Borostyán Med Hotel

****
Nyíradony-Tamásipuszta (Régió: Dél Magyarország, Megye: Hajdú-Bihar) Szállodák

A Borostyán Med Hotel Nyíradony-Tamásipuszta községében található, Magyarország keleti részében, 15km távolságra Debrecentől, a távol a város zajától. Egyedülálló rehabilitációs szolgáltatásokkal, wellness központtal, beltéri medencével, kültéri úszómedencével, termálvizes medencével várja a vendégeket. A szálloda szobái légkondicionáltak, felszereltségükhöz TV, telefon, széf, hajszárító tartozik. Minden szoba fürdőszobával is ellátott. Fürdőköntös,...

Akadálymentes hozzáférhetőségHáziállatok engedélyezettekKlíma a szobákbanFedett medenceGyermekes családok részéreÉtteremZárt parkolóSaját wellnessSzabadtéri medenceWC/Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 99.50 €

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információk
Používaním tohto webu tiež súhlasíte so zásadami ochrany osobných údajov vyplývajúce z najnovšieho nariadenia EÚ - GDPR. Elfogadom