Fürdők Magyarországon
Keresés
arrow
Turisztikai régiók Városok, települések Fürdők típusai Javallatok Csomagajánlatok

Palatinus Strandfürdő

vissza a Fürdők Budapest

Budapest - Régió: Budapest és környéke, Magyarország, a szlovák határ közelében

Fürdők típusai: Termálfürdők és strandfürdők

A Palatinus Strandfürdő 1919 óta üzemel. Budapest első szabadban lévő fürdője volt. 1921-ben véglegesen megnyitott, ekkor 3 medence és egy dunai uszoda (ún. kosaras uszoda) szerepelt a kínálatban. Az 5000 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező nagymedence Európa legnagyobb strandmedencéjének számított.

Az egyre nagyobb népszerűség miatt 1937-ben további bővítésekre volt szükség, ez időben épült a központi öltöző, valamint a hullámmedence is.

Később a 2002-es évben a modernizálás keretein belül a medencéket vízforgatós berendezésekkel látták el. A nagy medence 3 részre osztódott, melyek az úszó-, az élmény- és a strandmedence. A strand műemlékké nyilvánított. Az élménymedence elemei között vízsugármasszázs, buzgárok, sodrófolyosó, látvány szökőkutak és nyakzuhanyok szerepelnek. 2013-ban a termálmedence is felújításra került, ekkor a kínálat már óriáscsúszdákkal is bővült.

A  Palatinus Strandfürdő medencéi:

Hullámmedence

  • hőmérséklet: 26-28°C
  • 890m2 vízfelület
  • mélység: 0,2 - 2,8m

Termál gyógymedence (2)

  • hőmérséklet: 32-36°C
  • vízfelület: 1510m2
  • mélység: 0,9m

Margarétamedence

  • hőmérséklet: 30-32°C
  • vízfelület: 400m2
  • mélység: 0,9m

Gyermekmedence I.

  • hőmérséklet: 30-32°C
  • vízfelület: 248m2
  • mélység: 0,1-0,9m

Gyermekmedence II.

  • hőmérséklet: 30-32°C
  • vízfelület: 273m2
  • mélység: 0,1-0,5m

Oktató- / úszómedence (2)

  • hőmérséklet: 22-24°C
  • vízfelület: 840m2
  • mélység: 1,7-1,9m

Élménymedence

  • hőmérséklet: 30-32°C
  • vízfelület: 1823m2
  • mélység: 0-1,37m

Strandmedence

  • hőmérséklet: 30°C
  • vízfelület: 1758m2
  • mélység: 0-1,4m

Csúszdamedence

  • hőmérséklet: 26-28°C
  • vízfelület: 180m2
  • mélység: 1m

A víz összetétele: alacsony koncentrációban sós, nátriumos, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos termálvíz.

A sportolási lehetőségek között strandröplabdapálya, futballpálya, lábtenisz pálya szerepel, valamint napozóágyak, értékmegőrzés, csúszdapark és számos vendéglátóipari egység is várja a vendégeket.

Értékelje a szállást
Elérhetőségek
Cím Margitsziget
H-1138, Budapest
GPS N47.523500°
E19.043900°
Létrehozás dátuma 26. 11. 2014
Utolsó módosítás dátuma 25. 09. 2024
Keressen más szállást a közelben Budapest
Hotel BenczúrBudapest
Ár -tól: 29.00 €
3.80 km
City Hotel UNIOBudapest
Ár -tól: 23.50 €
4.08 km
Aquaworld Resort BudapestBudapest
Ár -tól: 95.50 €
13.73 km
Szépia Bio & Art HotelZsámbék
Ár -tól: 56.00 €
33.13 km
Thermal Hotel Visegrád SuperiorVisegrád
Ár -tól: 90.00 €
37.83 km
BODROGI KÚRIA Wellness HotelInárcs
Ár -tól: 57.00 €
46.78 km
Szent Anna Panzió Esztergom
Ár -tól: 40.00 €
50.37 km

    Mutass többet Szállások Budapest

Látnivalók a közelben
Szemlő-hegyi-barlangHozzáférhető barlangok
2.07 km
2.53 km
Mátyás-hegyi-barlangHozzáférhető barlangok
3.06 km
Pál-völgyi barlangHozzáférhető barlangok
3.20 km
Halászbástya - BudapestVárfalak és erődítmények
3.37 km
Mátyás templom - BudapestEgyházak, vallási műemlékek
3.43 km
Magyar Állami Operaház - BudapestSzínházak, operák, operettek
3.55 km
Egyéb látványosságok

Belépők 2017

Strandbelépők árai Hétköznap Hétvégén
Felnőtt belépő 2 800 Ft 3 200 Ft
Előre váltott jegy 3 400 Ft
Felnőtt délutáni (hétfő, kedd, szerda, csütörtök 16 órától) belépő 2 100 Ft  
Gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tag.) belépő 2 100 Ft 2 300 Ft
Családi jegy I. (1 felnőtt, 2 gyerek) 4 900 Ft 5 500 Ft
Családi jegy II. (2 felnőtt, 2 gyerek) 7 700 Ft 8 700 Ft
Táborozói jegy * 1 300 Ft
Szolgáltatások árai    
Értékmegőrzés  500 Ft
Lepedő kölcsönzés (letéti díj: 1 500 Ft)  1 000 Ft
Fürdőruha kölcsönzés (letéti díj: 1 500 Ft)  1 500 Ft
Bérletek  
15 alkalmas felnőtt bérlet 43 500 Ft

* A nyári táborozói csoportos jegyek hétköznap érvényesek előzetes írásbeli egyeztetés alapján. A táborozói belépési igényt kérjük érkezés előtt 5 munkanappalnappal elküldeni a hamori.gyorgy@spabudapest.hu e-mail címre. Táborozói jegyek 2016. július 1-től augusztus 31-ig min. 5 nap folyamatos igénybevétel esetén igényelhetőek.

Nyitvatartás

Időjárástól függően
április 30-tól június 2-ig: minden nap 09:00-19:00
június 3-től szeptember 4-ig: minden nap 08:00-20:00 (csúszdák és élményelemek: minden nap 09:00-19:30)
szeptember 6-18. között: minden nap 09:00-19:00

A szálláshely minősítése céljából kérjük kitölteni az alábbi nyomtatványt.

Személyzet segítőkészsége
Ár és minõség aránya
Tisztaság
Komfort
Az étkezési szolgáltatások szintje
Pozitívumok Negatívumok
Ügyfél neve (nem kötelező) Email (nem kötelező)
Spam elleni védelem    
Értékelések

Ez a létesítmény még nem volt értékelve. Legyen az első.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információk
Používaním tohto webu tiež súhlasíte so zásadami ochrany osobných údajov vyplývajúce z najnovšieho nariadenia EÚ - GDPR. Elfogadom