Fürdők Magyarországon
Újdonságaink
Keresés
arrow
Turisztikai régiók Városok, települések Fürdők típusai Javallatok Csomagajánlatok

Sopron - Lővér fürdő és Csik Ferenc uszoda

vissza a Fürdők Sopron

Sopron - Régió: Dunántúl, Nyugat-Dunántúl

Fürdők típusai: Uszodák, Strandok

Lővér nyári strand

Sopron egyik legkeresettebb nyári célpontjai között szerepel a Lővér fürdő, csodálatos környezettel, fenyvesekkel körülövezve. A Lővér Strand 1908-óta fogadja vendégeit. A medence természetes anyagból épült, vize a Deákkút forrásból származik.

A fürdő történelme

A fürdő történelmében az 1934-es év mérföldkőnek számított, ebben az évben modernizálták a Lővér uszodát. Megépült az uszoda fogadócsarnoka, új napozáshoz alkalmas területet hoztak létre, öltözőkabinokat létesítettek. A vízellátás is modernizálódott, korszerű vízcserélő rendszerrel látták el a fürdőt. 1947-ben a fürdő 30% megsemmisült, a károkat közel 1 évig állították helyre.

1966-ban megkezdte működését a 2. medence is, majd később 1975-ben kezdetét vette a fedett uszoda építése is, mely 1977-ben került átadásra, Sopron alapításának 700. évfordulóján.

Csík Ferenc Uszoda medencéi

  • Sportmedence: 33 x 24m, mélysége 2m, a víz hőmérséklete 27-27,5°C
  • Tanmedence: 15 x 5m, mélysége: 0,8m, a víz hőmérséklete: 30 - 35°C
  • Hűsítő medencék a szaunáknál: 1,57 x 1,27m, 1,5m mélység, 16 - 18°C hőmérséklet.

Lővér fürdő medencéi

  • Nagy medence: 47 x 19,9m, mélysége 0,9 - 1,75m
  • Gyermekmedence: 15 x 5m, mélysége 0,5m
Értékelje a szállást
Elérhetőségek
Cím Lővér krt. 82.
H-9400, Sopron
GPS N47.674400°
E16.567400°
Létrehozás dátuma 26. 11. 2014
Utolsó módosítás dátuma 23. 11. 2021
Keressen más szállást a közelben Sopron
Hotel SZIESZTASopron
Ár -tól: 32.00 €
0.90 km
Gloriett PanzióFertőboz
Ár -tól: 20.00 €
14.66 km
Tornácos Ház - FőépületHegykő
Ár -tól: 41.00 €
23.74 km
SÁ-RA Termál PanzióHegykő
Ár -tól: 21.50 €
23.74 km
Tornácos Ház - Fertő-Parti szárnyHegykő
Ár -tól: 40.00 €
23.81 km
Natura Vita ApartmanházHegykő
Ár -tól: 30.00 €
23.87 km
Marben Étterem - PanzióHegykő
Ár -tól: 46.00 €
24.20 km

    Mutass többet Szállások Sopron

Látnivalók a közelben
Szent Orsolya-templom - SopronEgyházak, vallási műemlékek
2.76 km
Evangélikus templom - SopronEgyházak, vallási műemlékek
2.84 km
Ózsinagóga - SopronEgyházak, vallási műemlékek
2.85 km
Kecske-templom - SopronEgyházak, vallási műemlékek
2.94 km
Esterházy-palota (Bányászati Múzeum) - SopronMúzeumok, galériák, kiállítások
2.96 km
Szent György-templom - SopronEgyházak, vallási műemlékek
2.99 km
Eggenberg házEmlékművek
3.00 km
Egyéb látványosságok

Árak

Érvényes 2017. január 1-jétől május 31-ig, ill. szeptember 1-jétől december 31-ig.

Megnevezés Érvényes Egységár
Belépőjegyek
Kedvezményes belépőjegy hétköznap 14.00-ig és 18.00-tól; szabad-, és ünnepnapokon egész nap 620,-
Felnőtt belépőjegy   1250,-
Diák nyugdíjas belépőjegy  diák v. nyugdíjas igazolvánnyal 720,-
Gyermek belépőjegy 3-6 éves korig 430,-
Kombinált szauna belépőjegy   1560,-
Csecsemőúszás belépőjegy   800,-
Kísérőjegy sportegyesületi úszásoktatáskor gyermeket kísérő részére, medence használat nélkül  100,-
Bérletek (10 alkalomra)
Kedvezményes bérlet hétköznap 14.00-ig és 18.00-tól; szabad-, és ünnepnapokon egész nap 5580,-
Délelőtti kedvezményes bérlet munkanapokon 09.00-14.00 óra között 5000,-
Felnőtt bérlet   11250,-
Diák nyugdíjas bérlet  diák v. nyugdíjas igazolvánnyal 6480,-
Gyermek bérlet  3-6 éves korig 3870,-
Szauna bérlet   8460,-
Kísérő bérlet sportegyesületi úszásoktatáskor gyermeket kísérő részére, medence használat nélkül 900,- 
Csecsemőúszás bérlet   7200,-
Iskolai sportköri bérlet ISP Oktatási Intézmények részére hétköznap 14.00 óráig 4200,-
Egyéb díjak
Fürdősapka kölcsönzés db/nap   200,-
Öltözőszekrény kulcsletét kulcs leadásakor visszajár 100,-

Árak érvényes 2016. június 1-től augusztus 31-ig.

Megnevezés Érvényes Egységár 14.00 órától 16.00  órától
Kedvezményes belépőjegy hétköznap 09.00-ig és minden nap 18.00-tól 610,-  

 

Felnőtt belépőjegy   1550,- 1320,- 1090,-
Diák nyugdíjas belépőjegy  diák v. nyugdíjas igazolvánnyal 960,- 810,- 660,-
Gyermek belépőjegy 3-6 éves korig 550,- 470,- 390,-
1. Családos belépőjegy 2 felnőtt és 14 év alatti gyerekeik részére 3650,-  3110,- 2570,-
2. Családos belépőjegy 1 felnőtt és min. 2 fő 14 év alatti gyerekei részére 2650,- 2260,- 1870,-
Csoportos diák belépőjegy min. 8 fő 810,-    
Csoportos gyermek belépőjegy min. 8 fő 470,-    
Szauna belépőjegy   920,-    
Csecsemőúszás belépőjegy   780,-    
         
         
Bérletek (10 alkalomra)
Kedvezményes bérlet hétköznap 14.00-ig, szabad- és ünnepnapokon 09.00-ig,  és mindennap 18.00-tól; max. 2 óra fedett uszoda használatra. Strandra nem érvényes! 5490,-    
Felnőtt bérlet   13950,-    
Diák nyugdíjas bérlet  diák v. nyugdíjas igazolvánnyal 8640,-    
Gyermek bérlet  3-6 éves korig 4950,-    
Szauna bérlet   8280,-     
Csecsemőúszás bérlet   7020,-    
         
Egyéb díjak
Fürdősapka kölcsönzés db/nap   200,-     
Öltözőszekrény kulcsletét kulcs leadásakor visszajár 100,-    

Csík Ferenc uszoda nyitva tartása:
(augusztusban zárva)

  • Hétfőtől - Péntekig: 5:30 - 21:00
  • Szombat - Vasárnap: 8:30 - 20:30

Lővér fürdő Sopron szabadtéri strand nyitva tartás:

  • Hétfőtől - Vasárnapig 9:00 - 20:30

A szálláshely minősítése céljából kérjük kitölteni az alábbi nyomtatványt.

Személyzet segítőkészsége
Ár és minõség aránya
Tisztaság
Komfort
Az étkezési szolgáltatások szintje
Pozitívumok Negatívumok
Ügyfél neve (nem kötelező) Email (nem kötelező)
Spam elleni védelem    
Értékelések

Ez a létesítmény még nem volt értékelve. Legyen az első.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információk
Používaním tohto webu tiež súhlasíte so zásadami ochrany osobných údajov vyplývajúce z najnovšieho nariadenia EÚ - GDPR. Elfogadom